A legjobb karos kávéfőzőgépek összehasonlító tesztje és értékelése

A karos kávéfőzőgépek aurája olyan, mint egy igazi kávégépé. Legfőképpen azokat vonzzák, akik már elmerültek a kávé varázsában és szeretnének kiváló minőségű italt készíteni és fogyasztani. Így különösen a kávérajongók vásárolnak karos kávéfőzőgépeket. Az automata vagy kapszulás kávéfőzőkkel szemben a karos modell a felhasználó nagyobb figyelmét igényli, akinek meg kell őrölnie a kávét, be kell töltenie azt a gépbe, valamint a kávéfőzési folyamatot is felügyelnie kell.

A piacon számos olyan olcsó készüléket talál, amelyek már pár tízezer forintért beszerezhetők, azonban ezzel ellentétben olyan csúcsminőségű kávéfőzőt is vásárolhat, amely a profi készülékek elemeivel ellátott. Összehasonlításunkhoz a tájékozott fogyasztó pozíciójából választottuk a kávéfőzőket, így a paraméterek széles skáláját kellett figyelembe vennünk. Az élen természetesen olyan paraméterek állnak, mint a nyomás és a hőmérséklet megtartása, tehát, hogy a kávéfőző rendelkezik-e bojlerrel vagy termoblokkal, esetleg található-e rajta nyomáscsökkentő szelep. 

Ezen felül a felhasználói kényelem is szempont volt, tehát a különböző beállítási lehetőségek, az automatikus vízkőmentesítő program, esetleg az E.S.E. kávépárnákkal való kompatibilitás. Természetesen a kiegészítőkről sem feledkezhettünk meg, tehát (a legtöbb esetben) a gőzfúvókáról a hab kézi elkészítésére, a műanyag vagy fém tamperről vagy a különböző szűrőkről.

Mivel a karos kávéfőzők egy viszonylag összetett téma, időbe telhet, míg rájön, mit is vár el a készüléktől, valamint, hogy mennyi pénzt hajlandó befektetni egy ilyen készülék vásárlásába. Amennyiben jelenleg még Ön sem biztos abban, hogy mire vágyik, javasoljuk, hogy a választás előtt olvassa el a Hogyan válasszunk karos kávéfőzőgépet útmutatónkat.



Hogyan válasszunk karos kávéfőzőgépet

Kávéfőző választása során karos, automata és kapszulás kávéfőző típusok közül választhat. Az egyes típusok közti különbségekről az első fejezetben olvashat. A kiválasztott típustól fog függeni, hogy mi is fog a csészéjébe folyni, és, hogy az egész folyamat meddig fog tartani. Ezt a bevezetőt az olyan alapvető értékek követik, mint a nyomás vagy a hőmérséklet. Az egyes kiegészítőket is bemutatjuk, amelyekkel a kávéfőző rendelkezhet.

Mindenki egy kicsit mást vár el a kávéfőzőtől, egyeseknek a kiegészítő funkciók és a vízkőmentesítő program fontosak, míg mások a szűrőkkel és a fúvókákkal foglalkoznak. A következő fejezetekben minden olyan műszaki és esztétikai paramétert átveszünk, amely hatással lehet a választásra. Cikkünket az árak összehasonlításával zárjuk, amelyben az egyes árkategóriákról, valamint arról írunk, hogy mit várhat el az egyes ártartományokba tartozó készülékektől.

Hogyan válasszunk karos kávéfőzőt – röviden:

  • Fontolja meg, milyen a kapcsolata a kávéval – Ínycsiklandó kávéházi eszpresszót és olyan habot szeretne készíteni, amelyet kedve szerint dekorálhat, esetleg teljesen hidegen hagyják ezek a dolgok?
  • Határozza meg a költségvetését – a kávéfőző nem a legolcsóbb készülék, tehát előre érdemes tudni, hogy nagyobb befektetésről van szó.
  • A kulcsfontosságú paraméterekre összpontosítson – legfőképpen arra, hogy a kávéfőző képes-e megtartani a nyomást és a hőmérsékletet.
  • Döntse el, milyen további elemekre van szüksége – akár beépített kávédarálóra vagy automatikus tejhab készítőre vágyik, az ilyen kiegészítőket az ár biztosan tükrözni fogja.
  • Fontolja meg a funkciókat – egyeseknek fontos lehet a hőmérséklet vagy a kávé mennyiségének pontos beállítása, míg másik számára a vízkőmentesítő program vagy az E.S.E. kávépárnákkal való kompatibilitás a lényeges.
  • Ellenőrizze a kiegészítőket – mérlegelje, hogy egy szűrőnek, egy tampernek vagy egy tejeskancsónak örülne-e jobban.

Kávéfőző típusok

A jobb áttekintés érdekében elsősorban elmondunk néhány dolgot a legnépszerűbb kávéfőző típusokról, majd összefoglaljuk azok előnyeit és hátrányait is.

 

Kávéfőző típusa Beszerzési ár Egy csésze kávé ára Kezelés nehézségi szintje Kinek alkalmas
Kapszulás Alacsony Magas Alacsony – A forró csokoládé, illetve az ízesített kapszulák szerelmeseinek

– Elfoglalt személyeknek

– Irodába

Automata Magas Közepes Alacsony – A szemes kávé szerelmeseinek

– Elfoglalt személyeknek

– Irodába

Karos Közepes Közepes Közepes – magas – Az autentikus ízek és a barista művészet kedvelőinek

– Kávézókba és hasonló létesítményekbe

Filteres Alacsony Közepes Alacsony – A nagyobb adag gyengébb kávé kedvelőinek

– Olyan személyeknek, akik kedvükre próbálgatják a különböző fajtájú és ízű kávét

Kapszulás kávéfőzők

A kávékészítéshez használatos kapszulák egyszerűségükkel és gyors használatukkal fogják Önt elkápráztatni: csupán be kell őket helyezni a készülékbe, és kész is. A kapszulás kávéfőzők a legkisebbek, rendszerint a legolcsóbbak is, másfelől a kávékapszulákba való befektetés drágább lehet. Sőt, az egyes kávéfőzőkbe nem az összes piacon kapható kapszula alkalmas, tehát érdemes egy típusú kávékapszulát kiválasztani, majd olyan kávéfőzőt beszerezni, amely kompatibilis lesz az adott típusú kapszulákkal. Más típusú kávét egyszerűen képtelen elkészíteni.

A kapszulás kávéfőzőket a gyors kezelésnek köszönhetően legfőképpen az elfoglalt személyek, vagy azok fogják értékelni, akiket egyszerűen nem vonzanak a kávékészítés titkai. Az ínyencségek kedvelőinek, vagy gyerekes családoknak is örömet szerezhet – ki szeretné jobban a forró csokoládét vagy a különböző édes finomságokat, mint ők? Másfelől, sokaknak nem ízlik a kapszulás kávé, tehát amennyiben lehetősége nyílik, először inkább kóstolja meg a kávét, amelyet az adott kávéfőző képes elkészíteni.

Automata kávéfőzők

Az automata kávéfőzők szintén gyors és egyszerű kávékészítést tesznek lehetővé. Az egész kávékészítési folyamatot önállóan végzik: az őrléstől kedzve a tamperelésen át egészen a gőzölésig, sőt, gyakran automatikus tejhabosításra is képesek. A kapszulás kávéfőzőkkel ellentétben szemes kávét kell a készülékbe szórni, így autentikusabb ízvilágot kínálnak. Ezen felül az egyes modellek akár őrölt kávé használatát is lehetővé teszik. Hátrányuk a magasabb beszerzési ár, másfelől egy csésze kávé olcsóbbra jön ki, mint például a kapszulás kávéfőzők esetében.

Az automata kávéfőzők olyan felhasználóknak alkalmas, akik szeretik a frissen őrölt kávéból készült eszpresszót, azonban nincs idejük bonyolultabb kávékészítési rituáléra – mint amilyet például a karos kávéfőző igényel. A kapszulás kávéfőzőhöz hasonlóan az automata kávéfőző is alkalmas irodákba. Azon személyeknek nem megfelelő, akiket érdekel a kávé és szeretnék megtanulni a kávékészítés fortélyait. Hátránya a szemes kávéra szolgáló tartály elhelyezése lehet, amely a kávéfőző testében található, ahol a kávészemek feleslegesen felmelegedhetnek, így tönkremehetnek.

Karos kávéfőzők

Ezek a kávéfőzők tulajdonképpen azon készülékek kicsinyített másai, amelyeket a kávézókban lát. A karba őrölt kávét kell önteni, és a kart a kávé elkészültét követően ki kell tisztítani. A kávékészítési folyamat hosszabb és bonyolultabb, másfelől sokkal több paramétert állíthat be. Például ahhoz hogy tökéletes tejhabot készítsen, lehet, hogy egy hónapig kell majd próbálkoznia, azonban ezt követően csupán Önön múlik majd, milyen meleg, illetve milyen habos lesz a tejhab. Az ár is előnynek számít – a karos készülékek olcsóbbak, mint automata társaik, sőt, egy csésze kávé ára is kevesebbre jön ki, mint a kapszulás kávéfőzők esetében.

Amint az már az előző bekezdésből is egyértelmű, a karos kávéfőzők mindenekelőtt a kávé szerelmeseinek okoznak örömet, akik nem csupán a kávé fogyasztását, hanem a készítési folyamatot is élvezhetik, fejlődhetnek benne és még a latte art művészetét is elsajátíthatják. Ez a szókapcsolat a barna kávéba tejhabbal készült képek készítését jelenti. A tejet precíz, egyenletes, buborékmentes mikrohabbá kell sűríteni, ehhez pedig megfelelő gőznyomású gőzfúvóka szükséges.

Amennyiben minőségi készüléket vásárol, és a megfelelő eljárás szerint készíti el a kávét, abban az esetben a karos kávéfőzővel készíthető a legfinomabb kávé. Vannak, akik az alacsony beszerzési ár miatt vásárolnak karos kávéfőzőt, ők azonban a legtöbb esetben pár év elteltével automata készülékre váltanak.

Alternatív elkészítési módok

Az eszpresszó túl kicsi és keserű az Ön ízléséhez, nagyobb és kevésbé intenzív ízű italra vágyik? Ebben az esetben lehet, hogy a filteres kávé a megfelelő választás az Ön számára. Ez rendszerint 200 – 240 ml űrtartalmú, állaga hígabb és kevésbé olajszerű. Mivel nem forrásban lévő vízből (a mokka kanna kivételével), hanem hosszabb időn át készül, kitűnhetnek az egyes ízprofilok és kávéfajták. Gyakran gyümölcsösebb, virágosabb vagy karamellás ízű – fajtától és termesztési helytől függően.

A filteres kávé elkészítéséhez leggyakrabban filteres kávéfőző használatos, amely egyszerre akár 1-2 liter ital elkészítésére is képes, miközben önmaga melegíti fel a vizet, amelyet később a filteren át lecsöpögtet. A kézi vezérlésű készülékek nem képesek erre, ezért olyan személyeknek megfelelőek, akik szeretik önállóan elkészíteni kedvenc italukat.

A french press-ről sem szabad megfeledkeznünk, amelyhez nincs szükség további szűrők megvásárlására, valamint amely akár egy liter kávét is képes elkészíteni egyszerre. A mokka kannákat is összehasonlítottuk, amelyek teljes ízű kávé készítésére szolgálnak, amely íze leginkább az eszpresszóra hasonlít, azonban sokkal olcsóbbak, mint a kávéfőzők. Sőt, az aeropress-t, a kis műanyag hengert is meg kell említenünk, amely segítségével minőségi szűrt kávét készíthet utazásai során.

Hőmérséklet

A víz hőmérséklete fontos paraméter, ugyanis minél magasabb, annál könnyebben szabadulnak fel a kávéból az ízek. Amennyiben a víz hőmérséklete túlságosan alacsony lesz, az ital kissé savanyú lehet. Amennyiben a víz túlságosan forró lesz, leforrázza a kávét, amely keserűvé válhat.

Az eszpresszó elkészítéséhez a víz ideális hőmérséklete 88 – 95 °C közti, mindig előnynek számít, ha a kávéfőző lehetővé teszi a víz hőmérsékletének beállítását. Így különböző típusú kávékkal is kísérletezhet, például világosan őrölt kávéhoz ajánlott magasabb hőmérsékletet használni, mint sötéten pörkölt kávéhoz. Tehát a legjobb, ha ez a tényező saját elképzelése és ízlése szerint befolyásolható.

Termoblokkok és bojlerek

Az alkalmazott fűtési rendszer felelős azért, hogy a víz milyen gyorsan és stabilan melegszik fel. A két alapvető rendszer, amelyekkel találkozhatunk, az a bojler és a termoblokk. Ezek száma szintén fontos. Amennyiben a kávéfőző csupán egy fűtési rendszerrel rendelkezik, a felhasználó csupán kávét főzhet vagy tejhabot készíthet, a kettőre egyidejűleg nem lesz lehetősége. És mivel a tejhab készítéséhez magasabb hőmérsékletre van szükség, mint a kávékészítéshez, időbe telhet, míg a készülék megnöveli vagy csökkenti a hőmérsékletet ahhoz, hogy elvégezze az egyes folyamatokat.

Termoblokk

Tremoblokkot szinte az összes olcsó kávéfőzőben találunk, ugyanis olcsóbb. Korábban rendkívül instabil rendszerről volt szó, azonban sok jobb gyártó próbál dolgozni ezen (Sage/Breville, Ascaso), tehát manapság egészen jó termoblokkokkal találkozhatunk. Olyan felmelegített fémtömbökről van szó, amelyeken hideg víz áramlik át, amely az út során fokozatosan a kívánt hőmérsékletre melegszik fel. Kizárólag az úton lévő kis mennyiségű víz melegszik fel, nem az egész bojler.

A termoblokkok hatalmas előnye gyors felmelegedésük, az egyes kávéfőző modellek pár másodpercen belül készen állnak a használatra (bár még ebben az esetben is ajánlott egy ideig csupán vizet engedni, hogy a kávéfőző feje jobban átmelegedjen). Másfelől, a víz hőmérséklete nehezebben ellenőrizhető, az egyes olcsóbb termoblokkok rendkívül instabilak lehetnek. A termoblokkok élettartama rövidebb, javításuk rosszabb, valamint sérülésük esetén rendszerint ki kell őket cserélni. 

A thermocoil hasonló technológián alapszik. A különbség csupán annyi, hogy a víz nem hegesztett fém blokkokon, hanem (leggyakrabban) egy rézcsövön keresztül halad át. A thermocoil egy darab anyagból készül, a rendszer jobb hőmérséklet-stabilitást biztosít.

Bojler

Az egyszerű bojleres rendszer leginkább olcsó kávéfőzőknél érhető el. A víz a bojlerben melegszik fel, és már meleg állapotában kerül a kávéfőző fejébe. A bojlerek valamivel tovább melegszenek fel, tehát az egyszerű, otthoni használatra szánt kávéfőzőkben rendszerint termoblokkokkal helyettesítettek.

A bojlerek előnye a jobb hőmérséklet-stabilitás. Bár nem szabály, mégis említésre méltó, hogy a bojlerrel ellátott kávéfőzők masszív fémből készülnek, míg az olcsó termoblokkal rendelkező kávéfőzők általában olcsó anyagokból készülnek. Néhány középkategóriás kávéfőző egybojleres rendszerrel rendelkezik.

Heat exchanger rendszerrel ellátott bojler (hőcserélő, HX)

A heat exchangerrel ellátott kávéfőzők gyakran olyan személyek által keresettek, akik magasabb szintre szeretnék emelni barista művészetüket. Kereskedelmi kávégépeknél is találkozhatunk velük. A készülék kizárólag egyetlen bojlert tartalmaz, amelyben a víz a gőz előállításához szükséges hőmérsékletre melegszik fel. Amennyiben eszpresszót szeretne készíteni, a víz egy rézcsövön (hőcserélőn) halad át, amely keresztül halad a bojleron és így melegszik fel.

Az ilyen kávéfőzőkkel tejhab és eszpresszó egyidejűleg készíthető. Ezzel időt takarítanak meg, ezen felül jobb, ha az elkészített hab vagy a lefőtt eszpresszó nem vár a kávéfőzőre, amíg az elvégzi a következő folyamatot. Általában PID rendszerrel is rendelkeznek, amely a hőmérséklet ellenőrzésére szolgál. A stabilitás növekedésével azonban az ilyen típusú kávéfőzők ára is nő, tehát például azon felhasználóknak, akik csupán felébredéshez használják a kávét és nem igazán érdekli őket a megfelelő ital elkészítése, feleslegesen fejlettek lehetnek.

Két bojler

A két bojlerrel rendelkező rendszerek leggyakrabban progi kávéfőzőkben találhatók. Egy bojler a kávé, míg a másik a tejhab elkészítésére szolgál. Ez abban az esetben lehet hasznos, ha több kávét készít el egymást követően, mivel így amíg az eszpresszó a csészébe folyik, Ön nyugodtan előkészítheti a tejhabot a cappuccinora. Mindkét rendszer megfelelő stabilitással bír ahhoz, hogy a folyamat egész időtartama alatt megtartsa az ideális hőmérsékletet.

Természetesen ennek a rendszernek is akadnak hátrányai, az első pedig az ilyen készülékek ára, amely gyakran több százezer forint is lehet. Ez a fűtési rendszer nagyobb is, amely természetesen az egész kávéfőző méretében is megmutatkozik, a felmelegedési idő is hosszabb, valamint a hőmérséklet stabilitása miatt a készülék kevésbé takarékos (Forrás: Home Grounds).

Milyen fűtési rendszert érdemes választani?

Amennyiben a kávé Önnek legfőképpen reggeli energiabomba, és semmi egyebet nem is vár el tőle, és az ok, amiért karos kávéfőzőt vásárol, legfőképp annak kedvező ára, nem fontos precíz fűtési rendszerrel rendelkező készüléket választania. Valószínű, hogy pár év használatot követően Ön is inkább egy automata készüléket vásárol majd annak kényelme miatt, esetleg az olcsóbb filteres kávéfőzőt részesíti majd előnyben. Termoblokkal vagy egy bojlerrel ellátott kávéfőző az ideális választás az Ön számára.

A fűtési rendszer abban az esetben sem lesz probléma, ha nem szereti a cappuccinot vagy a hasonló italokat, és kizárólag fekete kávét fogyaszt, amelyet legfeljebb tejjel egészít ki. Amennyiben azonban a kávékészítés Önnél hobbinak is számít, szereti a tejhabot, esetleg fejlődni szeretne a latte art-ban, érdemes megfontolni egy kettős fűtési rendszerrel ellátott kávéfőző megvásárlását.

Amennyiben minőségi készülékre vágyik, mivel profibb szintre lépett a kávéfőzés területén, valószínűleg HX hőcserélővel ellátott kávéfőzőt fog választani. Gyakran olyan félprofi készülékekről van szó, amelyek bár befektetést igényelnek, mégis stabil hőmérsékletet, kávé és tejhab egyidejűleges készítésének lehetőségét, valamint kiváló minőségű anyagokat kínálnak. A két bojlerrel rendelkező rendszer csúcsminőségű, azonban a legtöbb otthoni felhasználó számára felesleges. Amennyiben azonban kisebb üzembe keres kávéfőzőt, megfelelő választás lehet.

Termosztát

A termosztátok szabályozzák a hőmérsékletet a bojlerben vagy a termoblokk rendszerben. Két típus létezik:

  • Mechanikus – általában párban működnek, az egyik a felső, míg a másik az alsó határt őrzi. Amikor a hőmérséklet eléri az egyik határértéket, a fűtés ki- vagy bekapcsol. 
  • Elektronikus, PID – digitális termosztátok, amelyek a hőmérsékletet a barista által beállított értéken tartják. Az ilyen rendszerrel rendelkező kávéfőzők hőmérséklete stabilabb, és általában drágábbak is.

Nyomás

Az eszpresszó kivonásához a gőznyomásnak el kell érnie a 9 bart. Olyan értékről van szó, amellyel a nagy kávéfőzők is dogloznak, amelyek belsejében egy forgószivattyút talál. Nagyobb, mint a vibrációs szivattyúk, csendesebben és főleg stabilabban dolgozik, így gyorsan eléri a 9 bar nyomást, és azt a kávékészítés során végig fenntartja. Előnynek számít, ha a kávéfőző rendelkezik nyomásmérővel, amelyen ellenőrizhetők az egyes értékek.

A háztartási kávéfőzőkhöz a forgó szivattyú túl nagy és drága, ezért azt vibrációs szivattyúkkal helyettesítik. Ez fokozatosan növeli a nyomást, karbantartása azonban igényesebb, tehát a 9 bar nyomást kizárólag átlagosan érik el. Kis háztartási kávéfőzőknél tehát legalább 15 bar nyomás ajánlunk.

Mivel számos háztartási kávéfőző gyártó igyekszik a lehető legnagyobb nyomást elérni a készülékben, olyan feltételezés jöhet létre, hogy “minél több, annál jobb”. Ez azonban nem teljesen igaz, a túl nagy nyomás túlságosan összenyomja a karban lévő kávét, ami lelassítja a víz áramlását. Sőt, a kisebb kávészemeket belenyomhatja a szűrőbe, így eltömítheti azt. A jobb minőségű és félprofi kávéfőzők nyomáscsökkentő szeleppel ellátottak, amely felső határa alacsonyabb, gyakran a már korábban említett 9 bar értéknek felel meg.

Tampereléshez használatos nyomás

Espresso készítésekor ajánlatos a kávét körülbelül 20 kg-nak megfelelő nyomással összenyomni. Ehhez úgynevezett kávéprést, más néven tampert használnak. A megfelelően tamperelt kávénak elsősorban egyenesnek kell lennie, máskülönben a víz nem fog megfelelően átfolyni rajta.

Amennyiben az őrölt kávét nem kellő mértékben fogja tamperelni, a víz gyorsan átfolyik majd rajta és a kávénak nem lesz ideje felszabadulni. Az eredmény így vizes, krémmentes lesz, a kávé íze pedig különösen savanyú lesz. Másfelől, ha túlságosan erősen lenyomja a kávét, a víz nem fog tudni átjutni rajta. Ennek köszönhetően lassan fog folyni, a végső íz pedig keserű lesz. Mivel a 20 kg-os nyomást elég nehéz eltalálni, a legegyszerűbb, ha a kezdetekben a kávéval töltött kart mérlegre helyezi. Érzésre és egy kis gyakorlatra lesz szüksége, azonban idővel biztosan el fogja tudni találni a megfelelő nyomást.

Kávé őrlése

A legtöbb készülék esetében Önnek fog kelleni kávét őrölnie egy külső kávéőrlővel. Egy további lehetőség őrölt kávé, vagy E.S.E. kávépárnák megvásárlása, amelyek őrölt kávéval megtöltött tálakat jelentenek. A kávépárnák legfőbb előnye, hogy tisztaságot biztosítanak és egyszerűen használhatók. Rendszerint drágábbak, és amennyiben karos kávéfőzőt választ, nem lesz kifizetődő kávépárnákat vásárolnia. A frissen őrölt kávé ízével a megvásárolt őrölt kávé, valamint a kávépárnák sem tudnak versenybe szállni.

A magasabb árkategóriákba tartozó egyes kávéfőzők beépített őrlővel rendelkeznek, ez azonban jelenleg olyan mértékig tükröződik az árban, hogy nem érdemes aszerint kávéfőzőt választani, hogy tartalmaz-e őrlőt vagy sem. A különálló őrlő ezen felül bármilyen kávéfőzővel használható, tehát új modell vásárlása esetén az őrlőt nem kell lecserélnie.

Mint a karos kávéfőzővel végzett kávéfőzés bármely szakasza, az őrlés is egy kis gyakorlást igényel. Ezért legyen türelmes, és próbáljon ki különböző őrlési durvaságokat, amíg meg nem találja az Ön számára ideálisat. Eszpresszó készítéséhez finomra őrölt kávét érdemes használni, amely állaga búzalisztre vagy daralisztre hasonlít. Túlságosan durvára őrölt kávé esetében az eszpresszó gyenge, ízetlen lesz. A nagyon finomra őrölt kávé esetében a kávé végső íze keserű lehet, valamint nem lesz elég krémes.

Tejhab készítése

Tejhab készítése elengedhetetlen olyan italok elkészítéséhez, mint a caffè latte, cappuccino, flat white és egyebek. A hagyományos karos kávéfőzőknél általában nem találkozik automatikus tejhab készítéssel, a legtöbb modell ugyanis manuális fúvókával rendelkezik, amely forró gőz kifúvásával melegíti és habosítja fel a tejet. Vitathatatlan előnye, hogy a saját ízlése szerint készítheti el a tejhabot, kevésbé vagy jobban is felhabosíthatja azt. A problémák az olcsó kávéfőzőknél jelentkezhetnek, amelyek gyengre fűtési rendszerrel ellátottak, így nem hoznak létre megfelelő mértékű nyomást.

A nem megfelelő gőznyomás kompenzációjaként az olcsó kávéfőzők úgynevezett panarello fúvókával ellátottak. Ez a kiterjesztés vastagságából ismerhető fel. A forró levegővel együtt egy kis levegőt is juttat a tejbe, ennek köszönhetően az egész folyamatot leegyszerűsíti. Az eredmény az Ön ügyessége függvényében eltérő lehet. Mivel nem ellenőrizheti teljes mértékig a beszívott levegő mennyiségét, az eredmény a minőségi, latte arthoz alkalmas mikrohab helyett gyakran szivacsos állagú, formázhatatlan hab, amelyen nagy buborékok találhatók.

A választott fúvóka típusa valószínűleg a kávéfőző árától (ez az olcsóbb gépeknél gyakoribb), valamint attól függ, hogy el szeretné-e sajátítani a helyes habverés technikáját. Amennyiben igen, a panarello fúvóka hátráltathatja Önt ebben a folyamatban.

Kézi és elektromos tejhabosítók

Ha nem ért a gőzfúvókához, esetleg meg sem szeretne próbálni precíz habot készíteni, önálló tejhabosítóval ellátott kávéfőzőt is választhat. Egy olyan apró készülékről van szó, amely általában pár ezer forintért beszerezhető. A piacon kézi, valamint elektromos modelleket is talál.

  • Kézi tejhabosítók – általában dugattyús elven működnek, a shakerek külön kategóriának számítanak, ezekben hidegen is készíthet tejhabot, amelyet például jegeskávéba használhat.
  • Elektromos tejhabosítók – maguk melegítik fel a tejet és készítik el a tejhabot, így Önnek semmivel sem kell foglalkoznia. Valamivel drágábbak. Az elemekre működő kis tejhabosító olcsóbb megoldás, azonban amennyiben tökéletes tejhabra vágyik, ezzel a változattal nem biztos, hogy eléri azt.

A tartály mérete és űrtartalma

A kávéfőző mérete több szempontból is figyelembe vehető. Amennyiben csupán kis szabad hely található a konyhapulton, valószínűleg egy kisebb méretű kávéfőzőt fog választani. Másfelől, a kisebb készülékek esetenként rosszabbul dolgozhatnak. A nagyobb kávéfőzők stabilabbak, könnyebben rögzíthető bennük a kar egy kézzel, gyakran (ez azonban nem törvényszerű) tartósabb anyagokból készülnek.

A víztartály térfogatát a várható napi kávéfogyasztásnak megfelelően válassza ki. Amennyiben egyszemélyes háztartásba keres kávéfőzőt, nyugodtan választhat kisebb, kevésbé méretes modellt. Amennyiben azonban több kávét készít egyszerre több személynek, érdemesebb egy nagyobb méretű készülékbe fektetnie, amelyben nem fog kelleni gyakran utántölteni a vizet. A piacon nagy méretű tartállyal rendelkező modellek is találhatók, amelyek megfelelnek az igényes felhasználók elvárásainak.

Felvett teljesítmény és fogyasztás

A háztartási kisgépeknél, ahová a karos kávéfőzők is tartoznak, a fogyasztás szinte figyelmen kívül hagyható. Amennyiben azonban mégis fontos Önnek a készülék takarékossága, érdemes olyan kávéfőzőt választani, amely automatikus kikapcsolással vagy Stand-By móddal felszerelt.

A felvett teljesítmény a fogyasztáson felül azt is meghatározza, hogy milyen időn belül használható a készülék. A különbség legfőképpen akkor észrevehető, ha a termoblokk és a bojler között vacillál, azonban még a bojler sem számít hatalmas kiadásnak. A kávé ízére egyáltalán nincs hatással a felmelegedési idő. Ha azonban időt szeretne megtakarítani a kávékészítés során, nagyobb felvett teljesítményt kínáló készüléket válasszon.

Beállítások és kiegészítő funkciók

Ahogyan a legtöbb háztartási kisgépnél, a kávéfőzőknél is különböző felszereltségre és funkciókra lehet számítani. Azonban mindenképpen azt javasoljuk, hogy ne hagyja, hogy a marketing fogalmak megtévesszék. A legalacsonyabb árkategóriába tartozó készülékek gyakran számos modern funkcióval kecsegtetnek, azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy ha a kávéfőző nem éri el a kellő nyomást és nem képes megtartani a víz hőmérsékletét, teljesen felesleges egy olyan funkcióval rendelkeznie, amely például öt perccel korábban kikapcsolja a készüléket, mint a konkurens termék.

Az egyes funkciók magára a kávé ízére is hatással vannak, ilyenek például a víz hőmérsékletének vagy keménységének beállításának lehetősége. A további funkciók inkább az elkészítést egyszerűsítik le.

Fűtött tér a csészére

Ha hideg csészét használ a kávé elkészítése során, az képes gyorsan csökkenteni az éppen elkészített kávé hőmérsékletét. Ezt követően a kávé a kívánttól eltérő hőmérsékleten kerül tálalásra, így a kávé íze nem lesz olyan, mint amilyet egy profi készülék kínál.

A legtöbb kávéfőző lehetőséget kínál a csészére szolgáló tér melegítésére. Itt azonban érdemes megemlíteni, hogy ha olyan gépet vásárol, amely pár pillanaton belül képes elkészíteni a kávét, ez az idő nem biztos hogy elegendő lesz arra, hogy a csésze is felmelegedjen. A gyakorlatban ráadásul gyakorlatilag ugyanazt az eredményt érhetjük el, ha a csészét forró vízbe merítjük, vagy a fúvóka gőzével leöblítjük, tehát Öntől függ, hogy melyik melegítési módot választja.

Állítható kávéerősség

A kávé erősségét leginkább az őrölt kávé mennyisége, valamint a szemek durvasága határozza meg, ez a paraméter leginkább azon személyek számára fontos, akik beépített őrlővel ellátott kávéfőzőt keresnek. Annak megfelelő mennyiségű durvasági fokot kell kínálnia annak érdekében, hogy megtalálhassa az Önnek megfelelőt. Önálló őrlővel azonos eredményeket érhet el, azzal azonban Önnek kell dolgoznia.

Állítható italmennyiség

Ez a funkciók azoknak fog örömet szerezni, akiknek se kedvük, se idejük nincs arra, hogy a kikapcsolás pillanatára várjanak. Beállítható, hogy mennyi kávét szeretne a csészébe engedni, és a kávéfőző önmaga állítja le a folyamatot a szükséges mennyiség kitöltését követően.

Állítható vízkeménység

A kemény víz jobban eltömíti a készülék belsejét, ezért gyakrabban kell vízkőteleníteni. Azok a kávéfőzők, amelyek automatikusan jelzik a vízkőmentesítés szükségességét, időnként lehetőséget kínálnak a számláló beállítására a víz keménysége szerint, így keményebb víz esetén korábban kérik a vízkőmentesítést. A víz keménységének meghatározására egy mellékelt egyszerű tesztkészlet szolgál. A csíkot meghatározott ideig vízbe kell merítenie, majd leolvashatja az eredményt, amelyet megad a kávéfőzőnek.

Mivel ahhoz, hogy a kávé finom ízű legyen, leginkább lágy víz alkalmas, az egyes felhasználók a víz tartályba való kiöntését megelőzően szűrőkannában tisztítják azt. A drágább kávéfőzők gyakran kínálnak szűrőrendszerrel kiegészített víztartályt, ebbe azonban (körülbelül 2 havonta) szűrőt kell vásárolni. A gyártók sokszor azt ígérik, hogy a rendszeres szűrőcserével egyáltalán nem kell vízkőteleníteni a kávéfőzőt, azonban a szűrők árától és az ajánlott vízkőoldó szerektől függően a vízkőmentesítés sokszor olcsóbb megoldásnak számít.

Állítható vízhőmérséklet

A víz hőmérséklete szintén hatással van a kávé ízére. Amennyiben valóban lenyűgöző eredményt szeretne elérni, a kávéfőzőnek ezzel a funkcióval is kellene rendelkeznie.

Forró víz

Forró víz vagy forró gőz kiengedésének lehetősége például tea, vagy egyéb meleg ital elkészítéséhez. A drágább modellek önálló fúvókával rendelkeznek a meleg víz számára. És amennyiben a kávéfőző egyáltalán nem rendelkezik ezzel a funkcióval, anélkül is engedhető forró víz a fejen keresztül, hogy rögzítené a kávéval telített kart.

Vízkőmentesítő program

A kávéfőzőt negyedévente – félévente kell vízkőmentesíteni. Ebben egy speciális program lehet segítségére, amely a karos kávéfőzőknél nem számít alapvetőnek. Természetesen a kávéfőzőt akkor is lehet, sőt muszáj is vízkőteleníteni, ha nem rendelkezik erre külön programmal. Ez a folyamat azonban nem túl bonyolult, ezért ha a vízkőoldó program hiánya eltántorítana attól, hogy egy egyébként tetsző készüléket vásároljon, ne hagyja.

Kiegészítők

A kávéfőző megvásárlása nem az utolsó lépés, ugyanis a kávéfőző teljesértékű használatához még szüksége lesz néhány apróságra. Ha még új a kávéfőzők világában, valószínűleg értékelni fogja, ha nem kell túl sokat aggódnia, és mindent megtalál a csomagban. Az olcsóbb kávéfőzőknél azonban gyakran csupán alapvető kiegészítőket talál, tehát ha később belemerül a kávé világába, jobb kiegészítőket fog kellenie vásárolni.

Tamper

A tamper valószínűleg minden kávéfőző tartozéka. Fém vagy műanyag modellek léteznek, miközben a fém természetesen jobb, valamint élettartama is sokkal hosszabb. Az egyes kávéfőzőkhöz a temper szilárdan rögzített, a barista így a kart ez alá helyezi, majd belenyomja azt. A rendszerrel való elégedettség természetesen egyéni, de a túlnyomó többségnek nem felel meg – a kávéfőzőt tartani kell, valamint a megfelelő nyomást is nehéz eltalálni.

Tejkancsó/latiéra

A tejkancsó egyáltalán nem létfontosságú a kezdetekben, a tejet egyszerű bögrében is felhabosíthatja. Abban az esetben kezd majd érdekessé válni, ha magasabb szintre szeretné emelni a barista művészetét és például szívet szeretne rajzolni. A tejkancsónak keskeny kiöntővel kellene rendelkeznie, így teljes mértékig szabályozhatja a hab kiöntését. A kancsó mérete a tej mennyiségétől függ, cappuccinora, valamint caffé lattera alkalmas kancsót is vásárolhat.

Az egyes kávéfőzőkhöz a kancsó tartozék, azonban önállóan is pár ezer forintért megvásárolható. Önálló hőmérővel kiegészített kancsó is kapható, amellyel egyszerűen megtanulhatja a tejhab megfelelő hőmérsékletét.

Különböző típusú szűrők

A kávéfőzőhöz alapvetően legalább két darab szűrő jár – kisebb egy adaghoz és nagyobb kettő adaghoz. Két változattal találkozhat, hagyományos és nyomáscsökkentő. Amennyiben még csak kezdő az otthon készített eszpresszó területén, érdemes megtudni, hogy mindkét típusú szűrő elérhető-e az adott készülékhez – tehát, hogy legalább utólag megvásárolhatók-e.

  • Hagyományos szűrő – onnan ismerheti fel, hogy ha megfordítja, akkor az alján azonos számú lyukat talál, mint a tetején. Ezek azoknak megfelelő szűrők, akik elsősorban megfelelő eszpresszót szeretnének készíteni. A hagyományos szűrő ugyanis semmit nem néz el, tehát a megfelelő kávé elérése érdekében meg kell tanulnia a megfelelő durvaságra őrölni a kávét, megfelelően tamperelni azt, stb.
  • Nyomáscsökkentő szűrő – valójában duplafalú, és ha megfordítja, azt fogja tapasztalni, hogy az alsó részen csupán egyetlen kis lyuk található. Gyakran az olcsóbb kávéfőzők kiegészítői. Az ilyen típusú szűrők inkább kezdőknek ajánlottak, ugyanis nem szükséges tökéletesre őrölt kávé használata, valamint kissé “habosítják” is a kávét, tehát annak felületén nagyobb mennyiségű hab keletkezi.

A végső tanács attól függ, hogy mit vár el a kávéfőzőtől. Gyorsan és hosszantartó tanulás nélkül szeretne kávét készíteni? Válasszon nyomáscsökkentő szűrőt. Azonban ha idővel profi módon szeretné elkészíteni a kávét, a nyomáscsökkentő szűrő feleslegesen vissza fogja Önt tartani ebben a folyamatban.

A karos kávéfőzőkkel kapcsolatos gyakran ismételt kérdések

Hogyan és milyen típusú karos kávéfőzőt válasszon?

A háztartási kávéfőzőknél mindenekelőtt a fűtési rendszerre és a nyomásra összpontosítson, amelynek legalább 15 bar-nak kellene lennie. A karos kávéfőző kiválasztását ezt követően néhány további faktor határozza meg. Elsősorban érdemes megfontolni, milyen gyakran szeretné használni a kávéfőzőt és milyen részletesen szeretné beállítani a kávéfőzés során az egyes paramétereket – ez alapján válassza ki a tartályt méretét és a beállítási lehetőségek mennyiségét.

Ezt további olyan funkciók követik, amelyek például megkönnyíthetik a tisztítást vagy szélesebb körű felhasználást tesznek lehetővé. Természetesen a költségekre is érdemes előre gondolni, a karos kávéfőzők ára akár a 280 000 Ft-ot is elérheti.

 

Hogyan készítsen eszpresszót karos kávéfőzőben?

A megfelelő eszpresszó elkészítéséhez öt szám létfontosságú: 7-20-90-9-25. Tehát 7 gramm kávé 20 kg-nak megfelelő nyomással tameprelve, 90 °C-os vízzel, 9 bar nyomással és 25 másodpercen át lefőzve.

Képes a karos kávéfőző tejhab készítésére?

A karos kávéfőzők leginkább a kávé szerelmeseinek alkalmasak, tehát egy bizonyos szinten magától értetődő, hogy a tejhabot Önnek fog kelleni elkészíteni. Erre a gőzfúvóka szolgál. A piacon olyan egyedi készülékeket is talál, amelyek képesek önállóan elkészíteni a tejhabot – azonban ezek ritkaságnak számítanak.


Szerinted hasznos volt ez a cikk?
Visszajelzéseidet örömmel fogadjuk.

Karos kávéfőzők
Átlagos értékelés 4.5 az 44 szavazatból